A nagy család jó és rengeteg előnye származik egy pici babának belőle. Mindig van, ki szórakoztassa és a nagyobb tesók, a fejlődésben húzzák előre magukkal. Általánosságban szokták mondani, hogy
„A kicsi siet, hogy utolérje a nagyokat!”
No, de az az igazság, hogy minél több a gyermek, annál kevesebb figyelem jut külön-külön egyre. Ezt a tényt, sokszor oly negatívnak gondolják, pedig a valóságban az az igazság, hogy roppant tartalmas egy nagy családos élet. Gondoljunk csak bele!
Mindig történik valami! Alkalmazkodunk egymáshoz, átérezzük a másik problémáját, boldogságát. Tulajdonképpen az elfogadásra, a kompromisszumra és az együttélésre tanítja meg a gyermekeket.
Már annyiszor írtunk nektek az empátiáról. Arról, hogy minden esetben figyelembe veszem a babánk jelzését, hogy nyitott-e a babamasszázsra vagy sem. Aki járt már az oktatásainkon, az tudja, hogy ilyenkor az elfogadó jelekre gondolunk. A babamasszázs alkalmával, már igen korán megismerve a baba jelzéseit és igényeit tudunk kialakítani egy számára kedvező időszakot, amikor a figyelem középpontjában csakis ő van. Erre nekünk szülőknek is igényünk van!
Biztos sokan mondtátok már azt, hogy „Szeretnék a kicsinek is megadni mindent, de….”
Na, ami a „de” után következik, azon segíthetünk mi a Babalansz csapata! Nem kell, hogy lelkiismeretfurdalásunk legyen a kevesebb idő miatt. A lényeg a minőségi időn van! Amikor a nagy család impulzusait megélve a kicsi elfárad, akkor
az esti lecsendesedés részét képező babamasszázs, nem csak relaxál és megnyugtat, hanem az osztatlan figyelem kapcsán, a kapcsolatunkat mélyíti és segít átadni azt a szeretetet, amely bennünk van.
Igenis lehet erre időt szakítani, csak ki kell találni, hogy mikor a legalkalmasabb. Minden családnak más a dinamikája és a nagyobb testvérek is más-más korosztályúak lehetnek. Amikor még nagyon kicsi a korkülönbség, akkor másként lehet kialakítani a napot, mint amikor már nagyobbak a nagytesók.
Ezért is oly fontos, hogy megtaláljuk a család számára legalkalmasabb időpontot, amikor megadjuk a babánknak járó figyelmet a babamasszázs által és egy olyan megélést adunk neki, amely kihat az egész életére.
Oktatásainkon, minden esetben személyre szabottan adunk tanácsot a családoknak, hogy miként lehetséges akár egy nagyobb családban megvalósítani a babamasszázst, mely által a fókuszált figyelem a legkisebbnek is megadható. Ha kíváncsi vagy még tanulmányokra, történetekre és még több szemszögből a babamasszázsra, olvasd el további blog bejegyzéseinket itt az oldalon.
Írta: Chonjo Diana Bernadett
Babalansz alapító, Nemzetközi babamasszázs-oktató, csecsemő és gyermek szakápoló