Szeresd így is a babád

Babamasszázs ikres szemmel!

13.

Babamasszázs ikres szemmel!

Ikrekkel az élet nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk! Vajon, hogy tudja egy édesanya a napi teendőket elvégezni, és még egy kis pluszt is belecsempészni az ikrek életébe? Igazából elképzelésünk sincs róla sokunknak, akik csak egyszerre egy babát szülnek. Történetünkben Kata fog mesélni róla, hogy milyen nehézségeket élt meg, és ezt hogyan is oldotta meg, két pici lány mellett. A babamasszázs ikres szemmel, más lényeges szempontból is fontos! Hatásait vizsgáljuk és az élményt, melyet adhat egy család számára.

 Kata hány hetesen tudtad meg, hogy ikreket vársz?

Viszonylag korán kiderült, de az első ultrahangnál csak egy szívhang volt, így arra készültünk, hogy a második felszívódik. Aztán a másodig ultrahangnál jött a meglepetés azzal, hogy 

 

„megvan a második szívhang is”.

 

 Ezt a mondatot sosem fogom elfelejteni! 

 

Mi volt az első gondolat, ami megfogalmazódott benned, mikor kiderült, hogy többen vannak?

 

Őszintén szólva pánikba estem! Csupa gyakorlati probléma ugrott be rögtön. Hogy hogyan fogjuk ezeket megugrani? Sosem volt a fejemben két gyerek, pláne nem egyszerre. El kellett telnie pár hétnek mire sikerült felfognom, feldolgoznom és végre el tudtam kezdeni örülni nekik. Lélekben kellett ráhangolódnunk a helyzetre. Onnantól kezdve viszont, hogy megmozdultak egyértelműen imádtam mindkettőjüket, a férjemnek pedig az ultrahangfelvételek jelentették a nagy élményt. 

Amikor megszülettek a lányok volt segítséged? Szükségét érezted, hogy melletted legyen valaki, aki segíthet?

A tervezettnél korábban jöttek a lányok. Számítottam rá, hogy így lesz, de nem ennyire korán vártuk őket. A 30. hétre születtek, így az első 6 hetet kórházban töltöttük. Ez egyrészről nagyon megterhelő volt, távol a családtól, egész nap kórházi környezetben. 

Másrészről viszont óriási segítség is volt, mert úgy jöttünk haza, hogy én már 100%-soan el tudtam látni őket. 

Ennek ellenére, volt segítségem. A férjem is nagyon sokat segített/segít és édesanyám is, illetve a családom többi tagja is. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az első itthon töltött hetekben szinte sosem voltunk egyedül. Én szinte csak a lányokkal foglalkoztam, a férjem elintézett minden mást, ezzel is megkönnyítve a mindennapjaimat, ellett pedig nagyon sokat segített a lányok körül is. 

Voltak terveitek arra nézve, hogy milyen szemléletben fogjátok nevelni a gyermekeiteket?

Csak néhány főbb irányt határoztunk meg magunknak. Például, hogy mindenképpen legyen rendszer a lányaink életében vagy, hogy 

nem hagyjuk sírni őket.

 

 Ezeket próbáljuk is betartani, de egyébként igyekszünk rugalmasak lenni. Nem akartunk stresszelni amiatt, hogy előre eldöntünk dolgokat, aztán ezt esetleg a mindennapi élet, a gyakorlat felülírja.

 

Meg akartuk ismerni őket és velük közösen kialakítani a mindennapjainkat

 

úgy, hogy nekik is kényelmes legyen és mi se boruljunk ki már az első hónapokban. Ezt többé kevésbé sikerült is betartani és úgy érzem ennek köszönhető, hogy mindkét lányunk nagyon kiegyensúlyozott, egyáltalán nem sírósak. 

Hogyan éltétek meg, mi volt a legelején a legnehezebb a lányok körül?

Számomra a legnehezebb a mindennapok monotonitása volt. Nincs hétvége vagy ünnepnap, minden nap ugyanazt csináltam, ráadásul rövid kis 1-2 órás alvásokkal. Visszagondolva nem is értem hogyan bírtam egyáltalán ébren maradni. 

Ezen kívül 4 hónap kellett ahhoz, hogy kiderüljön, hogy tejfehérjére allergiások a lányok, de addig nagyon szenvedtek, főleg egyikük a hasfájástól, ami megnehezítette természetesen a mi napjainkat is. Rossz volt látni, ahogy szenved és nem tudtuk hogyan segítsünk neki. 

 

Milyen megoldást találtatok a legnagyobb nehézség megoldására?

 

A monotonitást azzal sikerült leküzdeni, hogy elutaztunk 2 hétre a Balatonhoz. Így a teendők ugyanazok maradtak, viszont a környezetváltozás nekem nagyon jót tett. 

A hasfájásra sok mindent kipróbáltunk. Cseppeket, gyógyhatású készítményeket és 

 

a masszázst.

Hogy jutott eszedbe a babamasszázs, hogy megtanulod?

Még a kórházban voltunk, amikor először hallottam róla. Már akkor eldöntöttem, hogy szeretném megtanulni. Akkor még csak azért, hogy kényeztessem a lányokat, csak utána tudtam meg, hogy

 

a hasfájásra is jó, sőt egyéb pozitív élettani hatásai is vannak a babamasszázsnak.

Mikor kezdtétek el a babamasszázst a lányoknál?

Ha jól emlékszem akkor talán két héttel azután, hogy hazamentünk a kórházból. Akartam adni magunknak egy kis időt, hogy összeszokjunk, de nagyon húzni sem akartam. Mielőbb neki akartam állni, kényeztetni őket. 

Volt olyan probléma melyre megoldást jelentett a babamasszázs?

A hasfájásra mindenképpen!

 

Nem mondom, hogy teljesen megszűntette, mert muszáj volt speciális tápszert kapniuk és a végső megoldást az jelentette, de az egészen biztos, hogy enyhítette a fájdalmaikat. Amikor csak attól fájt a hasuk mert sok levegőt nyeltek, vagy nehezebben emésztettek, arra tökéletes megoldás volt a masszázs. 

Milyen hatással volt rátok ez az élmény, melyet adhattok a babáitoknak?

Nagyon szeretem masszírozni őket, ők pedig láthatóan élvezik a masszázst. Egész ellazulnak közben. Nálunk úgy alakult ki a napi rutin, hogy egyik nap van fürdés, a másik nap masszázs és mindkettőt nagyon szeretik.

Én pedig imádom, ahogy mosolyognak rám masszázs közben.

 

Ha lehetséges még közelebb hozott egymáshoz bennünket ez a “program”. 

Férjed hogyan viszonyult a babamasszázs megtanulásához?

Először nagyon szkeptikus volt. Szerinte én tipikus célközönség vagyok, akinek mindent el lehet adni. Aztán elkezdett hinni, bízni benne miután látta, hogy használ a pici lány hasfájására. Azt nem mondom, hogy ő is megtanulta, de támogatott benne, hogy csináljam. Inkább munka után, hulla fáradtan is babázott az egyikükkel, hogy a másiknak én meg tudjam csinálni a masszázst. 

Miben változott az életetek a babamasszázs megtanulása által?

Végre nem éreztük magunkat teljesen tehetetlennek a hasfájással szemben. Nem csak néztük a küszködését, hanem tudtunk segíteni neki. 

Illetve simán csak 

élveztük az időt, amit a masszázs alatt együtt tölthettünk.

Mit üzennél egy ikres szülés előtt álló szülőpárnak?

A babamasszázst minden kismamának merem ajánlani akár ikreket, akár egy babát várnak. Sokat fog segíteni a kapcsolatteremtésben a kisbabával. 

A leendő ikres szülőknek pedig, hogy ne féljenek, meg lehet oldani a feladatokat. Engem annyian és olyan sok mindennel ijesztgettek, hogy sokkal nehezebb napokra számítottam, mint amilyenek valójában lettek. Nem mondom, hogy egyszerű. Fel kell készülniük! Sok szervezést, a teendők megosztását, összehangolását igénylik a mindennapok, de meg lehet ugrani. És pár hónaposan már elkezdenek a gyerekek érdeklődni egymás iránt, onnantól kezdve lesz pár percük a szülőknek is egymásra.

 

Oktatásaink során, igyekszünk minden jótékony hatásáról beszámolni a babamasszázsnak. Valamint, rengetegszer mondjuk el nektek, hogy melyek azok a területek, amiket fejleszt. Olvassátok el további írásainkat is itt a blogon, hiszen rengeteg szemszögből mutatjuk be a babamasszázs jótékony hatását.

Írta: Chonjo Diana Bernadett 

Babalansz alapító, Nemzetközi babamasszázs-oktató, csecsemő és gyermek szakápoló